A Debreceni Református Kollégium Kántusa
A Kollégiumi Kántust 1739-ben alapította a Debreceni Református Kollégium zseniális matematika professzora, Maróthi György,
aki rövid hatévi működése során ujjászervezte az egész iskolát. A Kántus a pestisjárvány idején létesített négytagú temető-kvartettként
alakult; ez bővült 30 tagú fiú-vegyeskarrá. Maróthi svájci minták nyomán a többszólamú zsoltáréneklést kívánta az istentiszteleteken
meghonosítani. "Collegium Musicum"-ot, zenei együttest tervezett, de 29 évesen elvitte a korai halál. Így ez a terve nem valósult meg,
de létrejött az első, azóta is folyamatosan működő magyar ifjúsági kórus, a Kántus. Szervezetével és szellemével ma is hirdeti a
Kollégium sok évszázados diákköztársaságát, amely a kollégiumi jelmondat: "Orando et laborando" - imádkozva és dolgozva -
jegyében hitben és munkában edzett generációkat nevelt.
A Kántus a kezdeti fiú-vegyeskari, majd hosszú férfikari időszak után, 1954 óta vegyeskarként működik. Tagjainak
száma évenként 60-70: gimnazisták és egyetemisták.
A Kántus egyházi és világi műsora lehetővé teszi, hogy a magyar kórusmozgalom versenyein, különböző minősítésein,
ünnepi koncertjein részt vehessen. Az Éneklő Ifjúság versenyein többször szerzett arany fokozatot. Minősítésük a Magyarországon
elérhető legmagasabb: hangversenykórus "summa cum laude" fokozat, amelyet 1996-ban szereztek meg. Több nemzetközi versenyen
értek el kiemelkedő helyezést: Debrecen, 1982, 1.hely; Middlesbrough, 1984, 1. hely; Spittal, 1988, 2. hely; Budapest, 1997,
arany fokozat; Busan (Dél-Korea) 2002, két olimpiai ezüst fokozat. 1997-ben megkapták a Magyar Örökség Díjat. .Külföldi útjaik
során eljutottak Ausztriába, az NDK-ba, NSZK-ba, Németországba, Jugoszláviába, Angliába, Hollandiába, az USA-ba, Kanadába,
Svájcba, Finnországba, Svédországba, Norvégiába, Dániába, Belgiumba, Japánba, Skóciába, újabb időkben a határainkon túli
magyarokhoz Kárpát-Ukrajnába, Erdélybe, Szlovákiába, továbbá Dél- Koreába, Tajvanba, Oroszországba, Csehországba.
Többször szerepeltek rádió- és televízió adásokban, Számos CD lemezük, külföldön 3 műsoros kazettájuk jelent meg.
Magyar zeneszerzők - Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán, Gárdonyi Zsolt, Vass Lajos, Birtalan József, Szokolay Sándor, Mohay Miklós,
Vajda János és mások - több művet írtak a Kántusnak. A kórus repertoárja kiterjed a régi korok és napjaink egyházi és világi műveire.
A Kántus vezetősége: Berkesi Sándor - Liszt díjas vezető karnagy, orgonista Virágh András Gábor.